1977-ben a NASA útjára indít egy űrszondát azzal a céllal, hogy felfedezze a Jupitert és a Szaturnuszt, mielőtt végleg elhagyná a Naprendszert, és elindul a mély űrbe. Ez a szonda a Voyager, mely magával visz a fedélzeten egy arany lemezt. Ez a lemez egy időkapszula, aminek a tartalmával az emberiség próbálja bemutatni saját magát és a Földet mindazoknak, akik megtalálják a Voyagert. 77-ben, persze más események is történnek. Meghal Elvis, moziba kerül a Star Wars első, azaz IV. része, valamint egy 18 éves amerikai srác, Sam Klemke, leérettségizik és úgy dönt, hogy élete további eseményeit filmre veszi, ezzel készítve egy időkapszulát a jövőnek, ha úgy tetszik egy időgépet a múltba. Matthew Bate az így készült szobányi Super8-asból és VHS-ből vágja össze Sam eddigi történetét, és tárja a nézők elé, minden sikerét és sikertelenségét. Főleg az utóbbit, mert Sam Klemkének, az élete, nincs tele nagy sikerekkel, de még kicsikkel se, de mit lehet tenni, ha egyszer ő ilyen. A mozivászonra kerül a sok szerelmi csalódása, szilveszteri fogadkozásai, volt munkahelyei és fogyókúra kísérletei. Minden olyan momentum, amit az emberek nem szeretnének megmutatni magukról. A Voyager aranylemezén sincs szó mészárlásokról, kihaló fajokról, atombombákról, vagy a környezetszennyezésről. Ezek a témák nem valók egy időkapszulába, vagy mégis csak ezek írják körül az embert?
Utólag elmondom, hogy bár kinéztem a filmet, este 11-től vetítették. Edzés után beültem egy szörnyű osztrák horrorra (Ich seh, Ich seh), aminek a rendezői 23:40-ig beszéltek a filmről, így komolyan elgondolkodtam, hogy haza megyek, de ahogy elkezdődött a film teljesen lekötött, és már nem éreztem a fáradtságot. Az első 60 percben biztos nem, utána sajnos 3. szálnak elkezdik mesélni a film létrejöttét, ami nem illik bele a történetbe, legalábbis ilyen hosszan biztos nem, és nagyon kizökken a film a ritmusából, de így is megérte azt a 90 percet az éjszakámból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése